A nagy átnevezés

2015. december 06. 17:45 - f_nn_

 

A projektről

Projektünk, A nagy átnevezés, azzal a céllal jött létre, hogy bemutassuk miként is nevezték át Budapest utcaneveit az elmúlt évtizedek során, és hogy ezt kormányok szerinti bontásban térképen is ábrázoljuk.

Az alapötlet

A történelem során megfigyelhető, hogy a közterek folyamatos emlékezetpolitikai játszmák színterei; az adott hatalom, vagy kormány sokszor aszerint alakítja köztereit és azok elnevezését, hogy azok ideológiáját reprezentálják. Eredetileg arra voltunk kíváncsiak, hogy a budapesti közterek neveit hogyan változtatta át az épp regnáló hatalom az első világháború óta. Ilyen adat azonban nem volt.

Adatgyűjtés és nehézségek:

Kezdetben úgy véltük, a szükséges információk egyszerűen fellelhetőek lesznek már létező nyomtatott vagy digitális adatbázisokban is, így első lépésként a Fővárosi Levéltárral vettük fel a kapcsolatot, illetve a könyvtárak katalógusaiban kutattunk. 

Bár sem online adattárakban való kereséssel, sem a Levéltárban nem jártunk sikerrel, a Szabó Ervin Központi Könyvtárában ráleltünk Ráday Mihály Budapesti utcanevek A-tól Z-ig kiadványára. Mivel feltételeztük, hogy az adatok a Fővárosi Önkormányzatnál is fellelhetőek, így párhuzamosan vettük fel  a kapcsolatot Ráday Mihály kiadójával és az illetékes szervekkel. 

Sajnos Ráday Mihály kiadójának nem állt módjában segíteni, de az Önkormányzattól sikerült megszereznünk pdf formátumban a feljegyzéseket az 1989 és 2014 közt történt átnevezésekről. Így csupán a rendszerváltás utáni kormányok köztérátnevezéseit tudtuk megcsinálni.

Kivitelezés:

Az Önkormányzattól kapott adatokból a cometdocs.com segítségével Excel táblázatot készítettünk, amelyet rendeztünk és a területekhez tartozó GeoCode-kal a www.findlatitudeandlongitude.com honlapnak hála kiegészítettünk. Az elkészült, immár átlátható táblázatot felhasználva, a Cartodb és a TableauPublic segítségével alkottuk meg az itt látható interaktív térképeket.

 

 

 

 

Kik a legnagyobb átnevezők?

A térképeken is tisztán látszik, hogy messze a legtöbb átnevezést az Antall-kormány vitte véghez. Bár néhány égető névváltás már az átmeneti időszakban is végbement, az igazi munka az első demokratikusan megválasztott kormányra várt. Érdekes, de a második legtöbb névváltoztatást a nem az őket követő, hanem a második Orbán-kormány hajtotta végre. A ciklus alatt többnyire nagy közlekedési csomópontokat, forgalmas utcákat és köztereket neveztek át, míg a szocialista kormányok inkább szavazóbázisaik területére koncentráltak (mint Csepel). A legkevesebb utcát a Bajnai-kormány nevezte át, szám szerint egyet.

Felhasznált szoftverek, eszközök:

Excel, Cometdocs, Kuttools, Tableau, CartoDB, Infogram.

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hungarysgotdata.blog.hu/api/trackback/id/tr588143970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr Gregory House 2015.12.09. 20:10:29

Ez el van írva:

atnevezes datuma 1990.04.10
atnevezo kormany Átmeneti időszak
regi nev Vigó Béla utca
uj nev Budapest, Lomb utca XIII.

Helyesen: Vágó Béla utca
hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1g%C3%B3_B%C3%A9la_%28politikus%29

f_nn_ 2015.12.09. 21:15:53

@Dr Gregory House:
A geokódolást egy angol nyelvű oldal automatikusan végezte, és sajnos sokszor nem ismerte fel az "á" betűt, és "i"-t írt helyette. Igyekeztünk az összes ilyen hibát manuálisan javítani, de úgy látszik ez kimaradt. Köszönjük az észrevételt!

Andrea Antal 11 2015.12.09. 21:29:25

Nagyon klassz munka! Az említett pdf feljegyzés az átnevezésekről elérhető valahol nyilvánosan?

Jalexandra 2015.12.09. 21:50:37

@Andrea Antal 11: Sajnos nem érhető el. Levelezés útján sikerült a Fővárosi Önkormányzat Városépítési Főosztályától elkérnünk ezeket a dokumentumokat.

Ahoj- 2015.12.11. 16:01:54

Kimaradt az I. kerületi Ibolya utca, amit ősszel neveztek át XI. Ince Pápa utcává. (meg ősszel még egy csomó más utcát is átneveztek)

Ahoj- 2015.12.11. 16:03:40

Clark Ádám tér (Lánchídnál) mi az a Békés Imre tér? Azt sosem hívták úgy

f_nn_ 2015.12.11. 16:42:35

@Ahoj-:
A térképen az 1989 és 2014 közötti átnevezéseket vizualizáltuk, ezért nem találhatóak meg rajta a 2015 őszi átnevezések.

A Békési Imre tér geokódolása - akárcsak a többi köztéré - a www.findlatitudeandlongitude.com honlap segítségével történt. Ez a honlap alapvetően a Google Mapset használja a geokódok beszerzésére, ez esetben viszont a Google Maps nem ismerte fel az új név alapján (Csíkszentmihályi tér) az adott közteret, ezért a városközpont - esetünkben ugye a Clark Ádám tér - geokódját rendelte a Csíkszentmihályi tér mellé.
Az adatmennyiség nagysága miatt ez nekünk is csak később tűnt fel, a hibát azonban véletlenül csak a felső térképen javítottuk.
Köszönjük az észrevételt, a hibát az alsó térképen is hamarosan javítjuk!

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2015.12.11. 17:36:55

1. A térkép szerint az Edvi Illés utat (XII.) Edvi Illés útra nevezték át.

2. Kimaradt a Bogdánfy u. (XI.), amely eredetileg Bogdánfy Ödön volt.

frutella 2015.12.12. 08:05:48

A III.kerületi Pacsirtamező utca régen Corvin Ottó utca volt. :D

frutella 2015.12.12. 08:07:44

@frutella: Bocs, már látom, hogy jelölve lett :D

bacsnyir 2015.12.13. 21:57:57

Egy tuti hiba: a Ferenciek terét nem Károlyi Mihály utcáról nevezték át Ferenciek terére, hanem Felszabadulás térről. Emellett nem látom a Nagy Lajos király útja/Fogarasi út kereszteződésében levő Pongrátz Gergely teret, amit a II. Orbán-"időszakban" neveztek el (bár azt hiszem, ez nem átnevezés volt, hanem adtak egy nevet egy addig névtelen közterületnek - ezek nem tudom, "számítottak-e" a projekt során. Végül egy megjegyzés: Ha a Fővárosi Önkormányzat Városépítési Főosztályától kértétek el a pdf-fájlt, és nem "tiltották le" a publikálását (de miért is tiltották volna?), akkor szerintem ez közérdekű adat. Tehát nyugodtan közzétehetnétek táblázatos formában is!

bacsnyir 2015.12.14. 00:03:48

Még egy tipp: Felvonulási tér (bár ez nem tudom, "hivatalos" közterület-név volt-e) - 56-osok tere. És még két megjegyzés, egy elvi és egy gyakorlati. 1. A közterület-átnevezések az ún. "szimbolikus térfoglalás" tágabb kérdéskörébe tartoznak, és ennek kapcsán számos társadalomtudomány vizsgálati körében (és szakirodalmában) jelen van (pl. társadalomföldrajz, történettudomány, kisebbségkutatatás stb.) Ezen belül Budapest utcanévadásairól (és átnevezéseiről) is születtek tudományos publikációk, lásd például: www.bparchiv.hu/id-755-kozterelnevezesek.html 2. Az 1989 előtti utcael- és átnevezésekről is van szakirodalom (a legátfogóbb: Takáts Rózsa: A fővárosi utcanévadás elveinek és gyakorlatának alakulása napjainkig. In: Budapest Főváros Levéltára Közleményei 1984.) De leltárszerű számbavételről én se tudok, úgyhogy lehet érdekessége a dolognak. És viszonylag könnyen meg is csinálható: Budapest XX. századi várostérképeihez, illetve atlaszaihoz is tartoztak betűrendes utcajegyzékek. Ezért bármely két (célszerűen kiválasztott) év utcajegyzékeit összevetve, és a csak az egyikben szereplő elnevezések térképi helyét megnézve a másik térképen, 99%-os pontossággal meghatározhatók a két időpont közötti változások. Lehet, jövőre ki is hirdetem szakdolgozati témának a földrajzos hallgatóim számára... :-)

batorfya 2015.12.14. 00:24:17

@bacsnyir: Szia! A hibákat igyekszünk minél előbb javítani, sajnos ez akkor válik láthatóvá, ha az ember részletesen elkezdi böngészni a térképet, és talál valami hibát, mert a geokódolást egy szoftver végzi, láthatóan sajnos nem tökéletesen. Eredetileg mi is közzé akartuk tenni a teljes listát, nem is tudom, miért maradt ki, ezt pótolni fogjuk holnap, feltesszük ide Excelben. És talán azt is érdemes megemlíteni most, hogy eredetileg az első világháború utáni utcanévátnevezéseket akartuk megcsinálni, és abból indultunk ki, hátha van erről valamilyen digitális adatbázis, de nincsen. Illetve van, de nem kaptuk meg. Ezek digitális rögzítése meghaladták a csapat idejét és energiáját, miközben az lenne az igazi, mi is tudjuk. Illetve jelezték pécsiek és szegediek is, hogy ők is megcsinálnák, szóval most annak örülünk, hogy elég nagy az érdeklődés ezért a béta verzióért. Bármikor folytatható és bárki által folytatható, ha know-how kell, akkor abban nagyon szívesen segítünk, illetve ha ellátnak bennünket adattal, akkor szívesen folytatjuk is.

Albu 2015.12.21. 07:56:25

A Felszab. tér a Kígyó--Gr. Apponyi tér és a Ferenciek tere egyesítéséből lett, módszerváltás után a kettő együtt Ferenciek.

A visszanevezéseket illett volna külön venni (a Kalef pl. ilyen).
süti beállítások módosítása